A szerelem, amiért megéri
Az érett szerelem az egyetlen, amiért megéri. Ez nem valami olyasmi, ahová csak meg kell érkezni, mint valami vendégségbe, és közös létünk működtetését, a felelősség súlyát a másik vállára helyezem.
olvass továbbA párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.
Az érett szerelem az egyetlen, amiért megéri. Ez nem valami olyasmi, ahová csak meg kell érkezni, mint valami vendégségbe, és közös létünk működtetését, a felelősség súlyát a másik vállára helyezem.
olvass tovább„Számomra csak kétféle nő létezik: istennő, és lábtörlő.” Picasso lételeme volt a szerelem, ritkán volt egyedül, életében és ágyában sok nő megfordult, folyamatos női jelenlétre, állandó múzsára volt szüksége. Életének kilencvenkét éve alatt számos női arc és test ihlette meg, és köszönnek vissza a festményein.
olvass továbbEmberi kapcsolatok jönnek-mennek, végig trappolnak lelkünk előszobáján, kicsit ott maradnak, megpróbálnak beljebb férkőzni, még a cipőjüket sem rúgják le, sáros lábbal portyáznak a szívünkön.
olvass továbbHa a nő szeret, akkor beszél hozzád. Akkor tombol, kiabál, hisztizik, sír, elpanaszol, kérdőre von, magyarázatot vár, és gondolkodás nélkül, az arcodba borítja a sérelemzuhatagot. Nem burkolózik némaságba, nem hagyja, hogy az értetlenség, csendes, kommunikációmentes, különálló, gyűlölet-szigetekre sodorja az egykori szép szerelmet.
olvass továbbEgy egészséges kapcsolatban a szexuális vágy és a szerelem egyszerre van jelen, így nem is fontos, hogy a kettő közötti határt tisztán lássuk. Szenvedéllyel, hegyes fogakkal marjuk egymás ajkát, és az eszeveszett vonzalom kezdeti, módosult tudatállapotában képtelenek vagyunk szavakba önteni, amit érzünk.
olvass továbbVannak akik úgy gondolják, szeretőnek lenni bár nem tökéletes állapot, mégis valami, esetenként kellemesebb a magánynál, hiszen jutnak boldogságmorzsák, még egy közös hétvége is belefér.
olvass továbbTedd magad vonzóvá olyan tulajdonságokkal, melyekkel ő nem rendelkezik, amire felkapja a fejét, és magától, győzködés nélkül mond igent. Tudd meg, mi kell neki, válj olyanná, amire egy férfi vágyik, legyél különleges, egyedi, amilyen csak nagy ritkán érhető el, és hidd el, nem kell hozzá hibátlan díszcsomagolás.
olvass továbbA megtévesztéssel, hazugsággal, elkendőzéssel kapcsolatunk megreked, nem fejlődik, a bizalom sérül, majd teljesen eltörik.
olvass továbbEgy szexkapcsolat is elképzelhetetlen érzések nélkül, hiszen még egy egyéjszakás kapcsolatba is keveredik érzelem. Képtelenség az érzelmeinket kontrollálni, és egyszer csak azt érzékeljük, hogy a szexkapcsolatunkba érzelmek keveredtek, és már alig tudjuk szétválasztani egy komolyabb elköteleződéstől.
olvass továbbSzívem, tartsunk szünetet, mondjuk rezignáltan, fáradtan. Energiánkat alattomosan elszívják a feszült csendek, az egymásba mérgezett tőrként döfött szavak, a parttalan viták, amikor befogott füllel sikít az egonk, és mindkettőnk a magáét hajtja. Dobáljuk a sérelmeket, pattog a szeretetlen-labda oda, vissza, ebben túl tehetségesek vagyunk.
olvass továbbMár nem haragszom és nem neheztelek a múltra, hanem megtanultam, hogyan ássak a lelkem legmélyéig, és gyógyítsam sérüléseimet.
olvass továbbAz elmulasztott lehetőségek utcájában bolyonganak céltalanul ők, akik nem tudják elsiratni az utat, amire végül nem léptek rá. Nem léptek rá, mert túl büszkék, és túl gyávák voltak, nem volt bennük elég spiritusz, és szerintük rosszkor voltak rossz helyen. Már nincs erőm, nincs motivációm, mondták, túl sokat csalódtam, és estem pofára, testemen és szívemen hegek sorozata, még egy csalódást nem viselek el, abba már belehalok.
olvass továbbAki semmit nem mond a másiknak legbensőbb gondolatairól, félelmeiről, vívódásairól, vágyairól, negatív, vagy pozitív érzéseiről, szakadékot von a kapcsolatban. Aki némaságba burkolódzik, az engedi, hogy távoli, szeparált közöny-szigetekre sodródjunk egymástól.
olvass továbbFolyamatos önvédelemre, állandó készenléti állapotra kényszerül az, aki nem hagyja magát szeretni. Egy életen át tartó élesített, beriasztott állapotban lebeg, soha nem pihen, senkit nem enged közel, nem fordítja ki a lelkét, nem nyitja meg a szívét. Aki nem hagyja magát szeretni, azt mondja, hogy őt nem is lehet szeretni. Ezáltal szépen le is rázta magáról a felelősséget, nem is kell a kapcsolatba érzelmileg túlzottan invesztálnia, a majdnem-szerelem fölött ott lebeg örökké ijesztgető, csúfolódó, gúnyoros démonként a szakítás szelleme.
olvass továbbA nő megbízható férfire vágyik. A megbízhatóság pedig azt jelenti, hogy a férfi az, akinek mondja magát, és azt teszi, amit megígér. A megbízhatóság szavahihetőséget, hitelességet jelent, hogy valaki méltó a bizalomra. Mert semmi nem hódítja meg jobban a női szívet, mint látni, hogy a férfi, aki fontos nekünk, jó Ember.
olvass továbbKevésbé látja sötéten a világot az, aki gyakran megéli a hálát. Mert nincs melengetőbb érzés, mint tudni, hogy másik ember szándékos jótette segíti az életünk menetét. A hálás gondolkodás képes semmissé teszi a negatív érzéseket, lecsendesíti a szívben az aggodalmat, a magányt, az irigységet, a kapzsiságot, a bosszankodást.
olvass továbbÚgy szeress, hogy lásd a hibáimat, de ne hagyd azokat egészen rám, ne keress holtomiglan mentséget a gyengeségeimre, botlásaimra.
olvass továbbLetettem minden önvédelmi fegyvert, mellyel a szívemet védtem, pedig az utóbbi években tökélyre fejlesztettem a jelképes kardforgatást, már kiválóan űztem az amazonoknak való harcot a Férfi ellen.
olvass továbbA külső megfog, a belső megtart. A szépség odavonzza a tekintetet, a személyiség rabul ejti a férfiszíveket. Az ideális nő fogalma tehát nem a külsőségekben keresendő, mert lehet, hogy egyáltalán nincsenek tökéletes idomai, és nem is szabályos szépség mégis természetes magabiztossággal tudja viselni nőiességét.
olvass továbbA féltékenység akkor születik, amikor a szerelem. Nem önbizalomhiány hívja életre, valami olyan, ami sokkal mélyebb annál. Amikor azt mondom, szeretlek, kinyilatkoztatom és felvállalom, hogy szeretek mindent, amit te képviselsz, és ami által az lettél, aki most vagy. Nem csak a pillanat tökéletességét szeretem, ami kimondatja velem ezt. A mozdulatsort is szeretem, amikor elalvás előtt eloltod a lámpát, kimondod a szót, majd elcsitul, elcsendesedik a lélek, passzív lesz.
olvass tovább